2011. május 26., csütörtök

Ruhaparty,- melyiket szeressem?



Hirtelen rám tört a bőség zavara, mert fogytam mostanában egy keveset, épp annyit, hogy beleférek a korábbi ruháimba is.

Holnapután lakziba (vagy lagziba, ha így valakinek jobban tetszik) megyek és fogalmam sincs, hogy melyiket válasszam.

Ma fodrásznál is voltam, hajam maximális hossza 3 cm. Egy barátnőm jelent meg nemrég hasonló frizuval (bár neki jobban áll) és lelkendezett, hogy annyira jó, mert azóta nulla percet tölt hajtologatással. Amikor ezt a dumát meghallottam, rögtön tudtam, ilyen nekem is kell. Ma be is dobtam a dumát Mogyinak, aki rögtön megértette, hogy miről is van szó és szemrebbenés nélkül megkopasztott. Hihetetlenül felszabadult érzés!!!! Végre a hajszínem is az igazi. (A fotón a fejem feletti részen már csak az árnyékom van:)



2011. május 22., vasárnap

XXX


Bolda haja nő és egyenes arányban a hosszal kunkorodik is, szóval ránézésre nem is nő. Annyira önálló kis nő egyébként, mindent egyedül akar csinálni és nagyjából meg is csinálja.


Kedvenc elfoglaltsága a homokozás. Órákig képes lapátolni. Délelőttjeinket a környék homokozóiban töltjük, oda kell ülnöm mellé és egy övénél nagyobb lapáttal lapátolni. Ha felállok, akkor integet a kis kezével és felháborodottan kiabál: Avnya, avnya, áppá, áppá! (Anya, Anya, lapát, lapát!)



Cipészem ismét nagyon alakított. Harmincadik életévemre megnyitotta előttem a magas sarkúk világát!

2011. május 11., szerda

Anyák napi köszöntő


Elkezdődött a műsor. Nagyon édesek voltak, büszke voltam a kisfiamra, mert nem pánikolt be, hanem boldogan jött és szerepelt nekünk. Sajnos a helyszín olyan szempontból nem volt szerencsés választás, hogy a gyerekek árnyékban voltak, nagyon rossz képeket és felvételeket lehetett csinálni.





Kómival az erő van!!!




Puszi anyának:)


Mindenki hülyének nézett a kalap miatt. Bezzeg royaléknál kötelező.


A köszöntő után gigajátszóterezésbe torkollott a nap, a gyerekek átöltöztek persze, de mi anyuval csiniben nyomtuk a homokozást.




Boldus kukucsol :)

Tegnap így ültek egymás mellett, mondom nekik, hogy hihetetlen, hogy mennyire világít a szemük, mire Kómi kijavít, dehogy Anya, a Nap világít a szemünkbe!

2011. május 9., hétfő

Kisinek szeretettel

Horgásztó














Kómi nagyon szeret horgászni a magaságyáról, de eddig mindig két ember kellett hozzá, ő maga és még egy, aki lenn ücsörög a földön, várja a horgászbotot és felakasztja rá valahogy a halakat (IKEA ujjbábok, abból a tipikus ikeás anyagból).

Én megelégeltem a padlón ücsörgést (igen, szaranyaaaaa) és kitaláltam neki egy olyan horgászbotot, amivel egyedül is tud horgászni,- tépőzár harapós feléből csináltam egy karikás és azt kötöttem a végére némi nehezékkel, ami egy kindertojás belseje megtöltve.

Amúgy abszolút recycled a cucc, ugyanis a fabot egy széttörött vállfa nadrágtartója, a zsineg pedig egy csomagon érkezett hozzánk.

Gyerek Mei Tai,- no comment


Házikó Dédinél,- no comment





Bárszekrényke és egyebek


A virágtartókat a Dédinél találtam , Papa győzte előlem dugdosni, nehogy megtaláljam, de nem volt elég szemfüles, megláttam és lecsaptam rájuk. Óarany zománcfestékkel lefestettem őket és sorsot vetettem rájuk. Az egyik funkciót kapott az előszobában, a másik dizájnelemként szolgál a hálóban,- mellesleg csak a baj van vele, mert a gyerekek állandóan macerálják, de kellett valami arra a falra is, mert nagyon visszahangzott a szoba.























...A..láda egykor egy katonai láda lehetett, talán lőszert tároltak benne, az a tipikus randa zöld színe volt, megmártózott a festékben, kapott mintát és polcot a belsejébe és bárszekrényként hivatott szolgálni, de a tulajdonosa még nem vette birtokba. Úgy számítottam ki a polc helyét (nincs a képeken a polc), hogy alulra elférjen a Jack-es üveg, felülre pedig a whiskey-s poharak.











Játékos polc

Papánál találtam a garázsban ezt a szebb korokat megélő egykor konyha-szerényként működő darabot. Papát agyvérzés kerülgette, mikor kitaláltam, hogy nekem ez márpedig kell, de szerencsére elég makacs vagyok, amit a fejembe veszek az márpedig úgy lesz, szóval a szekrény jött. Mentségemre legyen mondva, hogy egyedül kitakarítottam, lecsavaroztam a felesleges részeket, és Kornél segítségével hazaszállítottuk. Az IKEA Trofast dobozok akkor már itthon várták az áhított helyüket. Végre minden játék méltó helyet kapott a gyerekszobában, mi pedig boldogan vettük ismét birtokba a nappalinkat, ezzel új távlatok nyíltak meg a gyerekes életünkben :)) Mindennek immáron lassan egy éve, csak a képet most találtam meg:)

Képeskönyv,- no comment


Gyöngyfűző kismindenes






A doboz egykor mobiltelefont rejtett magában, nagyon jó emeletes elosztása inspirált.

A gyöngytartó szelencék kifogyott ajakír tetőből vannak, smirglivel leszedem róla a feliratot. A dugó pedig finom villányi vörösbor illatot árasztanak, így igazán boldog a gyöngyfűzés:)