2011. július 8., péntek

MÁV,- M iért Á llnak a V onatok?

K a negyed kettes IC-vel ment 5-re vizsgázni. Elvileg 16:04-kor van benn, de ha csak 40-re ér be, még akkor is eléri a vizsgát (teszteltük legutóbb), de azért biztos, ami biztos megkérdezte délelőtt a jegypénztárban, hogy előre láthatóan mennyit fog késni a vonat, mert neki muszáj odaérnie legkésőbb f5-re a délibe. Persze oda fog érni, MAXIMUM negyed óra késés lesz. Aha. 16:52-kor le is szállt.
Majd" szétrobban az idegtől. És nem adják vissza a jegy árát sem. Komolyan mondom a vonatok rosszabbak, mint egy díszpáfrány, ezeknek semmi se jó, ha hideg van az a baj, ha meleg van az a baj.
Szerintem a menetjegy nem csak azt a szolgáltatást tartalmazza, hogy odaszállítanak, hanem azt is, hogy mikor és ez ne csak az egyik félnek legyen fontos az a "mikor", mert képzeljék nekem is az. Igazán nincsenek irreális elvárásaink, nem kértünk egyebet, mint hogy ne késsen fél óránál többet.

Adtak egy űrlapot, amit ki kell tölteni, elvinni oda, ahol a jegyet vetted (ez már eleve agyrém nem?) és akkor visszaadják a menetjegy árának 25 %-át, de igényelheted a teljes árat is, de akkor azt még mérlegelik, szóval később döntenek róla. Majd egyszer. Sőt az is lehet, hogy elküldik a pénzt vonattal. Csak még előbb meghirdetik a tendert, hogy melyik cég bányássza a vasércet a sínekhez, amikből megépítik a pályát a házunkig.

2011. július 3., vasárnap

Családi iktatás

Komoly problémát okoz ez nálunk. Több helyen tartjuk a papírokat, és így sosem tudom, hogy épp melyiket melyik helyre raktam. Van, hogy napokig keresgélek egy darab papírt, mire előkerül. A minap is így jártam egy fontos irattal, amit végül a 2011-es IKEA katalógusban találtam meg,- hiába kérem, én biztos helyre tettem! Ezt az együttállást azonban isteni jelnek tekintettem és végleg megérett az eddig csak homályosan megfogalmazódott igény: kell nekünk egy óóóóóóóóriási könyves, iratos polc, ahol mindent lehet egy helyen tárolni, gyűjteni, rendszerezni. Sokat nézegettem az aukciós oldalakat, meg egyéb bútorboltokat, de semmi sem volt tökéletes, végül rátaláltam. Szóval mától hivatalosan is erre gyűjtünk! :)

Fapuska

Kómi legújabb hóbortja a lövöldözés. Megőrjít vele, mert minden puska, a szívószál, a kanál, a villa, a fogkefe, a távirányító, még a duplo kockák is. Egy hét telt el a "ne lövöldözz már" jegyében, végül a jól bevált régi taktikához nyúltam: amit nem tudok megtiltani, azt megfelelő korlátok között támogatni kell, így elhatároztam, hogy veszek neki egy fapuskát. Elképzelésemben egy olyan darab élt, mint amivel talán apáink játszottak, semmi extraság ne legyen rajta, csak egy darab fa, ami puska formájú és azt csinál vele, amit akar. Ilyet nem találtam. Van ugyan egy- két darab, ami ezt a célt hivatott szolgálni, de valamiért nem tetszettek. Ez csodás, de drága. Ez drága és méghozzá randa is (szerintem). Ez olcsó, de gumit lövöldöz és azt igazán nem kéne még egy négyévesnek (szerintem). Ez, bár az árát nem tudjuk szépséges, és épp megfelelne mindenben az ízlésemnek, de ki tudja mire készül el és a postaköltség sem túl kecsegtető összeg.
Végül hosszas keresgélés után úgy döntöttem, hogy miért épp e kérdéskörben tagadnám meg önmagam!? Kerestem egy jó vastag BC hullámkarton dobozt és nekiláttam. Kivágtam szikével (az ollót körberöhögte) háromszor ugyanazt a formát és összeragasztottam, így 3D-s puskát kaptam, kicsit több mint 2 cm a vastagsága, ami a kisfiam kezébe pont passzol.









A boldogsága szavakba nem önthető. Mára konkrétan hozzáragadt a puskájához, beépítette magát párnákkal és a lesből lövöldözött a nappaliban rohangáló vaddisznókra. Ebéd közben elkezdett lövöldözni a kanállal, mondtam neki, hogy azért kapta a puskáját, hogy azzal lövöldözzön és ne mással, és lám csodát abbahagyta!! A foglalkozás elérte célját, anya elégedett, és simulnak az idegei.

2011. július 2., szombat

Bolda is épít


Ezt Boldus építette ma nagyon nagy igyekezettel és odafigyeléssel, és rém büszke volt magára, amikor elkészült. Odacitálta az egész családot, hogy megmutassa, hogy épített a báránynak akolt.

Várva várt vár




alcím: csípőizületi gyulladás.

Kómi egyik este egyik pillanatról a másikra kijelentette, hogy fáj a bal térde. Reggel is azzal ébredt. Én meg azt hittem, hogy szimulál és kétoldali oviundoritisze van, ezért elment szépen oviba, ahol tök jól érezte magát, délben odatelefonáltam, mondták, hogy húzza a lábát, de nem panaszkodik. Elvittem orvoshoz délután, elküldött minket ortopédiára. Másnap délelőttöt ott is töltöttük, vizsgálat, ultrahang, újabb vizsgálat. Megállapítást nyert, hogy csípőizületi gyulladás, ami kisugárzik valami idegen a térdbe. Ez volt szerdán. Közölték, hogy keddig (!!!!!!) feküdnie kell, de "anyuka, ez azt jelenti, hogy WC-re is ölben vigye!" Na, ezzel alaposan feladták a leckét, hisz Kómiról van szó! Az egy dolog, hogy mára leszakad a derekam, de nincs a világon annyi mesekönyv, ami lekötné a (majdnem) egészséges 21 hónapost is. Boldának is hőemelkedése van, csak hogy teljes legyen a kép, ő is totál nyűgös. Kómi cataflam cseppeket szed gyulladáscsökkentés címszóval, szóval már nem is fáj neki semmije, elég nehéz rávenni, hogy a popsiján maradjon. Rengeteget sétálunk, két babakocsival, mert Boldát már nem bírom el hosszú távon, meg nem is akar a hátamra jönni, ha mellette kocsizik Kómi. Akkor járunk a legjobban, ha a babakocsival mozgásban vagyunk, mert akkor legalább ülve marad. Ennek köszönhetően leadtam két kilót :)

Mára azonban a babakocsizás is elvesztette már a varázsát, új dolgokat kellett kitalálnom, ezért elhatároztuk, hogy megcsináljuk végre a régóta tervezgetett várat. Kidobásra szánt dobozokból és tojástartóból készült.

Délelőtt jött a kőműves és felépültek a vár falai.













Délután jött a festő és kifestette.






Persze van még hová fejlődnünk.

Kómi mai beszólása: "Add a ruhát magadra, vigyél fel a padlásra!" Ez ragadt meg benne abból, hogy: "Hagyd a dagadt ruhát másra, engem vigyél fel a padlásra!"