Felfelé ívelünk

Elérkezett az idő!
A 2009-es mélyrepülés után, végre felfelé kezd ívelni pályánk! K-nak sikerülnek a vizsgái, tanul is lelkesen. Új állást kapott, végre talán sikerül kimászni a vendéglátás mocsarából. Érzem és tudom, hogy az új munka minőségi változást hoz majd az életünkbe és nagyon várom már ezt az új időszakot, valahányszor erre gondolok, olyan hálás vagyok, hogy bőgni tudnék örömömben. Érzem, hogy ez nagyon jó lesz nekünk!

Tegnap este egy jóbarátunk 35. szülinapja alkalmából tartott házibuliban voltunk (ezúton is Isten éltesse!), nagyon jól éreztem magam. Annyira jó volt kicsit kikapcsolódni, hogy amikor 11-kor hazaindultunk (addig kaptunk kimenőt:), éreztem, hogy most simán el tudnám felejteni az itthon alvó gyerekeimet és legszívesebben belevetném magam egy eresztdelahajamat buliba.
Épp öltözködtünk, amikor odajött hozzám BG és a kezembe nyomta ezt:


Évek óta ágálok ellene, nem érzem, hogy ez az én utam lenne. K-t amenynire tudom támogatom benne, de nem éreztem sosem késztetést, nem tetszik a rendszer sem. Örülök, hogy végre vége a sulinak, egyetemnek, hogy nem kell nap mint nap idegeneknek megfelelnem a munkahelyemen, hát nem hiányzik, hogy megint mindez. Ráadásul épp elég dolgom van enélkül is, nem tudok még heti 2 alkalomra babaültetőt szerezni, anyukám így is a fél életét nálunk tölti, és ez is már bőven túlmegy azon a határon, amit szívesen megtesz egy heti 5 napon reggel héttől délután 5-ig robotoló ember. Szóval van kifogásom és indokom ellen bőven.

Kornél a meghívó átvétele után készpénznek ette, hogy megyünk. (Én ugyan nem,- gondoltam)
Ma délelőtt sikerült normális időben odaérni a templomba, kaptunk helyet is, a fűtött padban, nem kellett végigállnunk és végigfagyoskodnunk és így tudam is rendesen koncentrálni. Az olvasmány az égő csipkebokorról szóló rész volt. Ezen eleve megrökönyödtem, hisz épp a minap Kómi előkotorta valahonnan a Mózesről szóló angol könyvét és el kellett neki mesélnem a történetet, a könyvében lényegében csak képek vannak, illetve egy-két mondat. Ennél a résznél páldául a könyv csak ennyit mond: "Egy nap Isten szólt hozzá az égő csipkebokorból: Segítsd a népemet, hogy új hazára leljen!" Azt már én tettem hozzá, hogy a bárányokat legeltetve került oda, és hogy levette a saruját, mert ezzel tisztelte meg Istent, meg, hogy a csipkebokor égett ,de nem égett el, ezért ment oda Mózes megnézni, hogy mi történik. Viszont a legfontosabbat elfelejtettem, és ez a mai olvasmány hallgatásakor meg is ütötte ezért a fülemet: Itt vagyok! Ha Kómi nem hozza két nappal ezelőtt a könyvet, valószínűleg elsiklok a mondat felett, de most meghallottam: Itt vagyok!
Tegnap este, amikor hazaértünk elolvastam tüzetesen a meghívót.


Néhány provokatív kérdést tesznek föl rajta, aminek a megválaszolásával ösztönzik gondolom az embereket. De számomra ezek a kérdések nem kérdések, egyrészt vagy nem is izgatnak, vagy tudom a választ. Mondtam is K-nak, hogy ezzel nem győznek meg, pl ez, hogy miért van szenvedés és háború a világban, ha van Isten?, vagy hogy félek-e a haláltól? Ezek nem olyan dolgok, amikre keresem a választ. Én TUDOM a választ!
A mai szentlecke Szent Pál Korintusiakhoz írt első leveléből (10,7-12), szintén hozzám szólt. Azt mondja Szent Pál, hogy aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, nehogy elessen
Az evangélium Lukács 13, 1-9:
Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. Ő ezt felelte nekik: ,,Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.' Aztán ezt a példabeszédet mondta: ,,Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: <<,,Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?>>'' De az így felelt neki: <<,,Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.>>'''
Kornél évek óta nyaggat, hogy menjek vele. Biztos jól esett valahol a lázadó énemnek, hogy csakazértse. De most kaptam meghívót is, ha most nem megyek el, akkor talán kivágnk, minta fügefát.
A prédikációban pedig arról beszélt az atya, hogy hálásnak kell lennünk az Istennek és elmondott egy tanmesét: Egy ember álmában hatalmas sivatagot látott. A homokban nyomokat fedezett fel: olykor egy, de többször két pár lábnyomot is látott. Elment a bölcshöz, hogy megkérdezze, mit jelent ez. A bölcs így szólt:
- A lábnyomok a te lábadnak az életednek a nyomai.
- De akkor, miért van olykor két pár lábnyom egymás mellett?
- A másik lábnyom az Istené, mert Isten mindig melletted jár.
- És mi van azokkal a helyekkel, ahol csak egy lábnyomot látok?
- Ezek a helyek azt az időt jelzik, amikor sok nehézségben és szenvedésben volt részed.
- De miért éppen akkor hagyott el az Isten?
- Isten nem hagyott el - mondta a bölcs. Ahol csak egy lábnyomot láttál, ott nem a te lábad nyoma volt az, hanem az Istené. A nehézségek és a szenvedések idején, ugyanis Isten téged hordozott.
Isten valóban a tenyerén hordozott minket és most végre tényleg annyira jó passzban vagyunk!
Ezek után egyre inkább úgy éreztem, el kell mennem a katekézisre, amire meghívást kaptam. Ráadásul a misén egy olyan házaspár ült mögöttünk, akik Székelyföldről származnak és róluk egy bolond asszociációval eszembe jutott a történet, amikor a székely bácsit megkérdik, hogy hisz-e Istenben. Mondja az öreg, hogy ő biza hisz benne. Kérdik tőle, hogy miért, mire az öreg azt feleli, hogy "figyelj ecsém, ha nincs Isten, akkor mindegy, hogy mit hiszek, így is úgy is meghalok, ha viszont van Isten, akkor jó vele jóban lenni!"
Summa summarum úgy döntöttem, hogy vesztenivalóm nincs.