Bevallom már nem tudom hogy hol láttam, ami erre a tettre vezetett, de nagyon jó, hogy láttam, mert tökéletesen elégedett vagyok a végeredménnyel.
Amikor még szép idő volt és sütött a nap, közvéleményt kutattam a családban, hogy hol lelhetnék elhagyott blondel kereteket, többek egybehangzó állítása arra késztetett, hogy felmásztam a padlásra anyáéknál és addig túrtam, míg meg nem találtam két megfelelő méretű darabot. Elhihetitek, igazán ocsmányak voltak.
Fogkefével lecsiszoltam róluk az aranyport.
Utána átmentem a szemközti festékboltba és kiválasztottam a katalógusból azt a lila színt, amit megálmodtam, ők pedig megrendelték nekem.
Átszállítottam a kereteket a Dédihez az udvarra, eközben álmaiban berendeztem a műhelyemet...
Az udvaron lefújtam őket, és meglepően elégedett voltam az eredménnyel.
Másnap két gyerekkel, egy a hátamon, egy fogta a kezemet, egy mélyen dekoltált blúzban elmocorogtam a közeli vaskereskedésbe és vettem 2 méter (sok lett :D) kerítésdrótot.
Aztán elmentem ismét anyáékhoz és Papa telefonos utasításainak hála megtaláltam a szerszámos szekrényében a tűzőgépet és a hozzá való kapcsokat. Sajnos az egyik helyen nem számítottam arra, hogy annyira vékony a keret és a kapcos a másik oldalon lepattintották a festékréteget, ott majd újra kell fújnom. Tapasztalatnak jó volt, legközelebb vigyázni fogok erre is. Innen már csak időt kellett lopnom, hogy elkészüljön a mű.
A csipkéket még régről tartogatom, Dédi adta őket egy dobozban, ő is csak tartogatta :D Végre van nekik igazi dolguk.
Szilva, ez pazar lett!
VálaszTörlés