2011. október 22., szombat

Répa, retek, mandula...

Szerdán műtötték Kómit.

Ezennel hivatalosan is utálok mindenkit, aki azt mondja, hogy oh pikk-pakk túlvannak rajta a gyerekek, meg hogy piti dolog, hát üzenem mindenkinek, hogy inkább szülök két gyereket, mint még egyszer ez a két nap. Nincs erőm részletezni, a lényeg, hogy Kómi egy hős, de hát pasiból van na...
Jó, hogy egy nap után haza lehetett jönni, mert kezdte totál elhagyni magát. Kicsit most jobb kedvre derült, de hát halálosan meg van sértődve a világra, különösen rám, hiába, erre nem lehet felkészíteni. Hiába mondtam neki el előtte minden lépésről lépésre, meg hogy, hogy fájni fog, szerencsétlen el sem tudja képzelni, hogy milyen mértékű fájdalomról van szó. Kijátszottnak, átvertnek és csalódottnak érezte magát és nem érti, hogy minek kellett ez a kínzás, amikor semmi baja nem volt (épp).

Szóval kivették az orrmanduláit, lefaragtak a torokmanduláiból és felszúrták a fülét. A dokink és az altatóorvos egymástól függetlenül hüledeztek nekünk utána, hogy milyen fantasztikusan okos volt Kómi a műtőben és hogy akkora orrmandulája volt, hogy tele lett vele a doki tenyere, amikor kijött.

Az altatásból szépen ébredt, lassan, hiszti nélkül, igazából ha rajta múlt volna végigaludta volna az egész napot, de nem szabadott hagyni, persze inni nem akart, semmit nem volt hajlandó bevenni a szájába egészen estig, amikor viszont már akkora fájdalmai voltak, hogy homeo és Schüssler só teljesen esélytelen volt.

A szomszéd ágyon egy 3 éves kislány volt az anyukájával, a nő komplett hülyének nézett. A kislány az "elücsörgök a sarokban és csinálom amit anyám mond" típusú gyerek, aki naponta kb 20-szor spontán elmondta, hogy "Anya! Szejetlek" Na ezzel szemben ismered a fiamat... totál frusztráltan éreztem magam a csajtól. De ne mondja nekem senki, hogy normális, ha egy kislány azanyja után kiabál, hogy anya szejetlek, amikor az anyja pisilni megy a szobából nyíló WC-be....

Szinte semmit nem aludtam a kórházban töltött éjjel, mert nem szabadott szopnia az ujját (a vákum miatt) és arra figyeltem egész éjjel, hogy húzogattam ki a szájából a kezét.

Na, szóval így állunk, nagyon jó újra itthon, bár első reggel 2,5 órán át csak sírt, nem akarta bevenni a fájdalomcsillapítót sem, másnapra (azaz mára) rájött, hogy ez segít, úgyhogy reggel sírva ugyan, de önként kérte. Reggel és este kap, egyre csökkentem az adagot, de hát ha azt akarom, hogy valamit is letuszkoljon a torkán, akkor muszáj.

2011. október 21., péntek

Várak, királyok, királylányok minden formában

Szent László király morcos


Szent László király kegyes


Szent László király büszke


A várépítést már magas fokon műveljük.

Ez a hóbort tovább tart, mint gondoltam és nem annál a gyereknél kezdődött, akinél számítottam rá, mármint inkább gondoltam, hogy a kislány kezdi majd a királylányosdit, mint hogy a fiam kezdi a lovagosdit. Eljutottunk odáig, hogy Bolda is "matyaskijáj" akar lenni, és nem hercegnő, meg csipkerózsika meg miegymás.



Anyakirálynő és a lovagkirály :D

Blondel keretek új köntösben



Bevallom már nem tudom hogy hol láttam, ami erre a tettre vezetett, de nagyon jó, hogy láttam, mert tökéletesen elégedett vagyok a végeredménnyel.

Amikor még szép idő volt és sütött a nap, közvéleményt kutattam a családban, hogy hol lelhetnék elhagyott blondel kereteket, többek egybehangzó állítása arra késztetett, hogy felmásztam a padlásra anyáéknál és addig túrtam, míg meg nem találtam két megfelelő méretű darabot. Elhihetitek, igazán ocsmányak voltak.



Fogkefével lecsiszoltam róluk az aranyport.

Utána átmentem a szemközti festékboltba és kiválasztottam a katalógusból azt a lila színt, amit megálmodtam, ők pedig megrendelték nekem.

Átszállítottam a kereteket a Dédihez az udvarra, eközben álmaiban berendeztem a műhelyemet...

Az udvaron lefújtam őket, és meglepően elégedett voltam az eredménnyel.

Másnap két gyerekkel, egy a hátamon, egy fogta a kezemet, egy mélyen dekoltált blúzban elmocorogtam a közeli vaskereskedésbe és vettem 2 méter (sok lett :D) kerítésdrótot.



Aztán elmentem ismét anyáékhoz és Papa telefonos utasításainak hála megtaláltam a szerszámos szekrényében a tűzőgépet és a hozzá való kapcsokat. Sajnos az egyik helyen nem számítottam arra, hogy annyira vékony a keret és a kapcos a másik oldalon lepattintották a festékréteget, ott majd újra kell fújnom. Tapasztalatnak jó volt, legközelebb vigyázni fogok erre is. Innen már csak időt kellett lopnom, hogy elkészüljön a mű.




A csipkéket még régről tartogatom, Dédi adta őket egy dobozban, ő is csak tartogatta :D Végre van nekik igazi dolguk.