Vannak időszakok az ember életében, amikor valahogy minden összejön, még az is, ami nem :), most éppen ilyen időszakunk van. Mostanában mindenből jó dolog sül ki.
A szomszédnénink kiskutyája átjött egyik nap a csodálatosan berendezett erkélyünkre és távollétünkben illemhelyként használta az összes szőnyegünket. A kutyakakikat Kómi találta meg. Eléggé pipa voltam, átszóltam az erkélyen ,a szomszédnéni 40 év körüli lányának annyi volt a véleménye, hogy (idézném) "jajj bocs". Oké, felszedtem az összerondított szőnyegeket és összecsomagoltam, de nem tudtam eldönteni mit csináljak velük. Tisztíttassam ki őket? Az nem áll meg 10 rongy alatt. Vagy pucoljam ki én? Az meg legalább két óra meló.
Egyik nap a városba menet elmentem a szomszédasszony mellett, aki épp a kutyát sétáltatta, megálltam mellette és elmondtam neki, hogy mélységesen csalódott vagyok, hangsúlyoztam, hogy nekem ez vagy kétórai munkámba, vagy többezer forintomba fog kerülni, mire a szőnyegeim ismét használhatók lesznek, erre közölte, hogy elnézést kér és nagyon sajnálja. (Sokra megyek vele.)
És hogy értsem meg, hogy még sosem történt ilyen (vagy nem vettük észre tettem hozzá) és hát ő nem tehet róla. Tessék???? Még egy kicsit beszélgettünk volna és az a vége, hogy én csalogattam át a kutyát.... No mindegy, ezen nem túráztattam magam tovább.
Sajnos tény, hogy egy felelősség nélküli országban élünk, hol bárki okozhat bárkinek kárt anélkül, hogy ezért felelősséget kellene vállalnia, vagy akarna felelősséget vállalni és nem érzi, hogy kellene. Hát én meg nem fogok neki kuncsorogni. Ennek a sztorinak mg nincs hepiendje, mert a szőnyegek még mindig mocskosak, de a lényeg benne, hogy nem érzek azt a gutaütmeg típusú dühöt és ez jó.
Ugyanezen a délelőttön az apehba is kellett mennem adóbevallásokat leadni két gyerekkel, 40 percet vártam, pedig az információnál azt mondták, hogy csak menjek oda a 12-es ablakhoz oszt majd szólítanak,- hja szólítottak is, amikor jött a hívószámom... Kómival leültünk az egyik asztalhoz, ő egy székre, én egy másikra, Boldus az ölembe, mert már unta a hátamon. Kóminak egyszer segítenem kellett, mert elcsúszott a széke és csak úgy érte föl az asztalt, ha ráguggolt, azt meg nem engedtem meg neki, (mondván, hogy mások oda leülnek, akkor ő se koszolja a cipőjével), ezért Boldussal a karomon felálltam és segítettem neki elhelyezkedni, de a táskám, meg a papírjaink közben ott voltak az asztalon, amellett a szék mellett, ahonnan felálltam, közvetlenül a hátam mögött. Mire visszaültem volna egy öregasszony leült. Kapásból 10 ülőhelyet számoltam meg a teremben. Összeakadt a tekintetünk egy középkorú hölggyel, és elmosolyodott én meg viccesen megjegyeztem neki, hogy hát ja, máshol nem volt hely. De az öregasszony nem kapcsolt. Egy másik anyuka (csak mondta, hogy anyuka egyébként egyedül volt) át akarta adni a helyét, de mondtam, hogy köszi, már talán tényleg mi jövünk. Erre az a kedves középkorú hölgy hozott nekem egy széket. Nagyon kedvesek voltak. 40 percig kapkodtam a fejem a két gyerekem, a papírjaink és a hívószámos tábla között, Komolyan mondom, már kezdtem épp szédülni és rosszul lenni, mikor végre hívták a számunkat. Ott ültünk az néni ablaka előtt, Boldus fölkap, papírok felkap, tollam eltesz (amivel addig Kómi rajzolt), Kómit székről lesegít, mire odaértem már hívott egy új számot. Aszongya maga volt a 495-ös? Mondom én, és kedélyesen mosolyogva hozzátettem: ha én bírtam várni 40 percet, talán maga is várhatna rám egyet.
Ráadásul a saját bevallásomat le se tudtam adni, mert nekem a 2008-ast nyomtattuk ki véletlenül.
Folytatván a kétgyermekes extrémsprotolást tegnap délelőtt bementünk a városba postára és átvenni Doc könyvét: http://bookline.hu/product/home!execute.action?id=87286&type=22&_v=Buki_Andrea_dr_Olelj_at_A_kotodo_nevelesrol_mindenkinek
Kómi triciklizni akart, szóval bedobtam a csomagtartóba a triciklit, Boldusnak egy kendőt és már robogtunk is. Tök jó volt, mert Szandráéknál tudtunk Kóminak pelenkát, bodyt és gatyát cserélni, ugyanis ronggyá áztatta fél óra alatt, mire beértünk, még az autósölés is csurom pisi lett. Eztuun Szandráék velünk tartottak, nagyon jól festettünk, két kis lurkó triciklin cuki kispasis tavaszi ingben, mögöttük két trendi anyuka, hátukon egy- egy fodros kiskalap :) Kicsit jáccóztunk is, aztán elmentünk a Xavérba ebédelni ugyanebben a felállásban. Jó kis műsor volt.
Ma délelőtt a komaasszonyomnál voltunk, együtt főztünk, a srácok eljátszódtak együtt, a kiscsajok vigyorogtak, aludtak, mi dumáltunk, késődélután két anyukának oktattam egy kis kendőzést.
Szóval eltelt ismét négy eszméletlenül eseménydús nap.
És ezek után ma már semmit sem vett el tőle, hanem odament hozzá és mondta neki: Boldus kéjjem, kéjjem! és adott helyébe valami mást. Nagyon örülök!!! Persze Kómi nyilván Bolda csörgőire van rákattanva, menetel velük körbe-körbe a szobában és "énekelve" rázza őket. Énekel= fejhangon vinnyog
