2010. november 12., péntek

Médiaélményeim

Mai napra jutott bőven, de a legmeghökkentőbb az alábbi volt.

Reggel a Class FM rádióban belefutottam a "dobjunk le egy autót 30 méterről, avagy ne" lényegű műsorba.

A végeredmény itt látható


Egy földi halandónak a kampányból az jön le, hogy fellógatnak egy autót 30 m magasra és lehet szavazni, hogy azt az autót ledobják a földre, vagy kisorsolják a szavazók között és egy ember boldog autótulajdonosként térhet haza.
Az cirkusz fensőbb célja itt olvasható, idézem:
"A „Döntsön az ország" játékkal 4 millió autótulajdonost érintő kötelező biztosítási kampányra szerették volna felhívni a figyelmet. Mindezt viszonylag egyszerű formában. Hiszen a kötelező biztosítási téma egyébként elég bonyolult. Mindezt jól mutatja, hogy a Magyar Biztosítók Szövetsége korábban két országos napilap mellékleteként tette közzé 14 biztosító tarifáit a jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjakról. A legrövidebb tarifatábla két oldalt, míg a leghosszabb tizennégy oldalt foglal el a hatvannyolc oldalas mellékletben. Ekkora mennyiségű adathalmazt csak a „legelvetemültebb" autósok olvasnak el. Éppen ezért szerettünk volna olyan könnyed kampányt indítani, amely segít az autósokat abban, hogy figyeljenek oda erre az egyébként bonyolult témára."

Megkérdezném a szavazókat és az autóledobást figyelemmel kísérő díszes tömeget, hogy vajon a fentebb írottak hány ember agyába vésődtek bele.

Feszült izgalommal vártam, vajon mi lesz a végeredmény. Reggel egy gyereket oviba elvittem, aztán a másikat felöltöztettem, hogy a sóterápiára elmenjünk s az autóba ülve éppen a végeredményről számoltak be a rádió műsorvezetői. Nagy megkönnyebbülésemre győzött a józan ész, a kedves szavazók megmentették az autót. Hurrá, gondoltam, mégiscsak többségben van ebben az országban a homo sapiens sapiens.
Icuka, a nyertes nagyon boldog, kp egy autót, ráadásul nem is azt, amit már fellógattak, hanem egy érintetlen példányt, happy end,- gondoltam én.

Igen ám, de mint tudjuk mi kell a népnek???
Panem et circenses! Hol itt a cirkusz?

Előkerül a tömegből jelentkezés alapon bizonyos Andi, aki eredetileg arra szavazott, hogy dobják le az autót és legyen reccsenés, meg törés-zúzás, egyszóval legyen show! A műsorvezetők felhívják a figyelmét arra, hogy más tulajdonával könnyű ám dobálózni, de most felajánlják neki, hogy övé lehet az az autó, ami momentán a daru kampóján lóg, annyit kell tennie, hogy visszavonja korábbi álláspontját és ne a ledobás, hanem a megtartás mellett voksoljon.
Mire mit mond Andi, a kétgyermekes felelősnek hitt magyar édesanya? (és most nem idézek pontosan)
Hát igen, nagyon jól jönne az autó, mert van két gyerekünk is, meg hát mégiscsak egy autó (megjegyzem nem is egy 21 éves opel kadett), de én "nem csinálok segget a számból", ha már azt mondtam dobják le, hát most is azt mondom, dobják le azt a nyomorult autót.

Mondja ezt akkor, amikor globálisan

- túlterhelt a környezet, egy autó legyártása átlagosan kb 5000 liter vízigényű, ami megfelel két átlagos európai család havi vízfogyasztásának. Ugandában, ahol kvázi még sosem láttak ennyi ivóvizet egyben, ezt a vízmennyiséget kb 100 család használja el egy hónapban,

- emberek szomjaznak és éheznek világszerte,

- világgazdaásgi válság van.

Magyarországon

- a családok nagy százaléka került bajba 2010 májusában a bedőlt autóhitelek miatt

- pár hete falvak (benne házak, autók, emberek, állatok) vesztek oda a vörös iszap sújtotta övezetben

- halálos beteg gyermeküket ápoló anyák ingáznak lakóhelyük és a kórház között naponta tömegközlekedési eszközzel autó hiányában

Folytathatnám a sort, de a célom nem a világban létező sanyarú sorsok megjelenítése, hanem, hogy szóvá tegyem kételyeimet és felhívjam a figyelmet a műsorvezetők és a kampány morális felelősségére!

Csak azért mert van hülye az országban, aki elég nagy meggyőződéssel tudja az ostobát előadni, talán még nem kellene rombolni és boldogan vállat vonogatva bólogatni, ld. Sebestyén Balázs a legutóbbi videón.

Ez a felelős magyar média?

Hiába jönnek nekem azzal, hogy a világ számos (mellesleg gazdagabb) országában már lejátszották ezt, engem nem érdekel, hogy a németek, meg az amcsik mekkora idióták, én nem ott élek, hanem itt, Magyarországon, ahol megcsillant már egyszer a remény az elmúlt hetekben, hogy az emberek talán mégiscsak foglalkoznak (egy)mással is, önmagukon kívül.

Határozott véleményem, hogy nem szabadott volna azt az autót összetörni, sokkal jobb helye lett volna egészen máshol.

Aki pedig vágyik az ilyesfajta cirkuszra, annak szeretettel ajánlom a roncsderbyt, vagy a bigfoot show- kat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése