2010. április 13., kedd

Hadiláb

Az idővel. Mint mindig. Rájöttem, hogy amíg dolgoztam, addig piszokul ráértem (pl füstös kocsmákban múlatni az időt), amióta meg "csak" itthon vagyok, azóta semmire nincs annyi időm, amennyit szeretnék. Az is lehet, hogy túl sok mindent szeretnék egyszerre, vagy párhuzamosan csinálni. Kómi ráadásul taknyos lett tegnap, szóval ez sem javít a helyzeten, mert az orrszívást nem hanyagolhatom el a füle miatt, de kész hadjárat. A legutóbbi orrszívós betegségekor még ne mtudta magát ennyire szívbemarkolóan kifejezni. Anya nem szejetem. Inkább Apa csinájja, anya nagyon jossz stb. Megszakad a szívem. De hát ami kijön a fejéből....
Ebédre krumplifőzelék volt, az nem kellett neki, délután bágyadtan POm-POm ot kért, azt nézhette kicsit, majd felállta kanapéról és közölte, hogy "megéhesedett" és Ebédet kér, azaz rántott husit. És az ő édes anyukája meg is csinálta neki. Vacsorára az egész csalás rántott husit evett sült krunyóval, be is vágott belőle Kómi 3 szeletkét, szóval megérte.

Bolda április 5-én megforult hasról hátra, majd április 11-én hátról hasra, és tolja föl a kis popóját, a fejét leszegi és picikéket tol magén előre a homlokán, olyan mint egy kis talicska. Növesztett egy icipici fogacskát is április 12-ére virradóra:) (Félreértések elkerülése végett nem feküdt a hátán folyamatosan április 5 és 12 között...)

Közben folyamatosan dolgozunk Judittal a babahordozó iskolán, már kész a honlapunk félig meddig: www.babbahordozo.hu
Nagyon lelkesek vagyunk, remélem minden jól alakul majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése