Ami nem öl meg, az erősít!

Az elmúlt két napunk eseményeit azért írom le, nehogy feledésem homályába merüljön. Emlékezni akarok rá és mindig a szemem előtt tartani, hogy ami nem öl meg, az erősít.

Szerdán éjfél körül feküdtem le, este még jógázni voltam, kiegyensúlyozott lettem, jókedvű és kicsattanóan egészségesnek éreztem magamat. Ehhez képest másnap reggel hatkor arra ébredtem, hogy nem bírok nyelni és nagyon fáj a torkom és nem akar semmi működni azon a részen. Valahogy nagy nehezen letuszkoltam egy, majd még egy panadolt, próbáltam reggelit enni, de az már nem jött össze. Reggel nyolcra Boldával a Fül-Orr-Gége klinikán kellett lennünk betegfelvételre. Hatalmas szerencsénk volt, hogy mi lehettünk az elsők, így lényegében nem is kellett várnunk. Ambulancián Péter bácsi megnézte, mehettünk a betegfelvételi irodába, ott még játkok is vannak a sarokban, aláírtam egy halom papírt, amikkel átmentünk a társalgóba, ahol újabb játékok vártak ránk, egy lájtos lázmérés után ismét aláírhattam egy rakás papírt, majd a következő állomás, a labor következett. Ettől egy kicsit tartottam, de igyekeztem aggodalmamat nem kimutatni és felidéztem Boldának kedvenc hallgatós meséjét, a Hófehérkét (Rutkai Éva előadásában,- zseniális):

"Tél volt, kiszakadt a felhõk dunnája, sûrûn hulltak a hópihék a világra. Hulltak kunyhókra, hulltak kastélyokra, bevonták szép fehér takaróval a királyi palota tetejét is. A királyné ott ült csillogó ébenfa keretes ablakában, s öltögetés közben ki-kinézett a hóesésbe. Ahogy így elszórakozott, és nem figyelt eléggé a munkájára, egyszer csak megszúrta a tûvel az ujját, úgyhogy nyomban kiserkedt belõle három vércsepp. A királyné nézte a vércseppeket az ujja hegyén meg künn a kerten a hó fehér leplét, aztán az ablak ébenfa keretét s azt gondolta magában: "Bárcsak ilyen gyermekem volna: fehér, mint a hó, piros, mint a vér, fekete, mint az ében."

No, épp ezt fogjuk odabent játszani, három kövér vércseppet csinálunk. Bolda szeme felcsillant: Lesz bent tű?? Kicsit gyanúsnak tűnt a lelkesedés, de simán ment minden, tartotta az ujjacskáját, érdeklődve figyelte, hogy mi történik a piros vérével. (hiába, no, nőből van, Kómi már rég parádézott volna).

Következő állomás az osztályos orvosi kezelő, ahol még egy alapos vizsgálaton esett át. Annyira kedves volt a doktorbácsi és a nővér is, hogy még arra is szó nélkül hajlandó volt, hogy a fülvizsgálathoz lefeküdjék az asztalra, ami előtte sosem tett meg (önszántából). Lám, mire képes pár gyermeki nyelven mondott szó, pár kedves érintés. Végül az utolsó állomás, a hallásvizsgálat következett, ehhez már nagyon nem volt kedve, de elmeséltem neki, hogy ez a doktornéni egy kacskaringós labirintus végén lakik és izgalmas lesz megtalálni. Az alagsor legutolsó szobájában van ugyanis és valóban szűk, kanyargós folyosókon kell eljutni hozzá. Itt megtudtam, hogy 30 decibeles halláscsökkenést okoz a sok trutyi a dobhártya mögött. Azt eddig is észrevettük, hogy nem hall szegény, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna.

Kómi és Rozga eközben dédiztek a mamával, Kornél pedig derékig érő gazban keresgélte az út menti mezőn a teherautója pótkerekét.

Másnap reggel...

vagy esetleg érdekel valakit a pótkerekes sztori??? A teherautón a pótkerék az alvázhoz van rögzítve egy szerintem nem teljesen jól fejlesztett módon. Kb egy bowden tartja, már amíg tartja, de ezen a fülledt csütörtöki reggelen csütörtököt mondott. Apropó azt tudtátok, hogy ez a szólás miből ered? Régen a puska, ha nem sült el, azt mondta, hogy "Csött", csöttöt mondott, aztán később ezt bővítette a népnyelv csütörtökre. Szóval a pótkerék egy körforgalomban úgy döntött, hogy felnőtt és önálló életet szeretne kezdeni, és elvágtatott a pusztába. Kornél délig kereste, de akkor meglett a kis ebadta. Az őrangyal vigyázott rá, mert ha ez nem egy körforgalomban haladva 20-nál, hanem mondjuk a nyílt pályán 80-nál szakad le, akkor akár emberéletbe is kerülhetett volna.  (Valahogy úgy, hogy itt 6:24-nél átmegy a kerék a néni fején.)

Másnap, azaz Bolda műtétjének reggelén a torkom egy merő hólyag volt, az "agyamból" a torkom felé pedig véres, gennyes cafatok szakadtak le időnként. Minden ízületem fájt, alig bírtam mozogni, a nyakamon az összes nyirokcsomó megdagadva, hát szóval állati szarul voltam. Kornél elvitte Boldát műtétre, anyukám átjött. Próbáltam inni, de amikor azt hittem, hogy nyelek, akkor felfelé ment a folyadék lefelé helyett. Összeszedtem magam és egy busszal elvonszoltam a kis testemet a körzeti orvoshoz, aki meglátván a kis tenyészetemet, első körben leküldött laborra, aztán a fülorrgégészetre. Eközben Boldát betolták a műtőbe.

A labor felé haladva megrohamoztam az ingyen vízautomatát, hogy legalább valami folyadék legyen bennem, mielőtt megcsapolnak, hja mert azt nem is mondtam, hogy összesen annyi aprót sikerült itthon összekaparnom, ami két buszjegyre elég. Szerencsére a labor (külön épületszárny, földszintjén) légkondis és tök gyorsan végeztem. Fül- orr- gégészet második emelet a főépületben, na oda már élőhullaként cipeltem fel a testem, lerogytam az első székre és vártam. A papíromra az volt írva: Sürgős. De ez látszólag senkit nem érdekelt, az asszisztens néni be sem vette, azt mondta majd hívja a sorszámomat. Tovább vártam. Közben Boldus túljutott a műtéten, fel is ébredt és belekezdett aznap délutánig tartó fő elfoglaltságába: a hányásba.

Vééééégre hívták a számomat, beléptem, odaadtam a papíromat, lerogytam az ottani székre és vártam, hogy a doktornő végigolvassa. Amikor végzett rámpillantott és kedvesen megkérdezte:

- Nem akar mondani valamit?

- Igazából alig bírok beszélni, szóval ha nem muszáj, akkor nem, de mit kellene mondanom?

Szerencsére tényleg nagyon kedves volt és empatikus, rögtön átlátta, hogy komoly a probléma, de amikor belenézett a tokromba, végső elismeréssel nyilatkozott: Hm, szééép! Mivel szegről-végről ismerősöm a doktornő, nagyon kedvesen emlegetni kezdte a szép gyermekeimet is, no ezen a ponton elbőgtem magam, mert eszembe jutott a szép lánykám, aki élete eddigi legnehezebb napján nélkülem fekszik a fül-orr-gége klinika egyik ágyán. Hát ha már úgyis potyognak a könnyei,- gondolta a doktornő- meg sem fog kottyanni egy endoszkóp, naaaagyon naívan nyitottam a számat neki. Komolyan nem akarom tudni, hogy hogyan jut a cucc az orromból a hangszálaimhoz. Hosszas egyeztetés után receptek garmadával léptem ki, ekkor volt fél 12, árnyékban 36 fok (lett volna, ha lett volna árnyék). Azonnal ki akartam váltani a recepteket, ezért utolsó energiatartalékaimat felhasználva ellépdeltem (ekkor már minden ízületem fájt, derekam, térdeim, csípőm)  a Penny Market melletti gyógyszertárba. Annyira kábult voltam már ekkor, hogy nem vettem észre, hogy a patika megszűnt, csak amikor benn álltam már a helyiség közepén és üres volt, akkor vettem észre, hogy eljöttem két létrás festő és három egyéb munkás mellett. Kicsit sem volt ciki kifelé jövet...

Fogalmam sincs, hogy honnan szereztem erőt a hazaútra, a buszmegállóban már guggolni tudtam csak. Végre megjött a busz, felszálltam irtó lassan, mert már csak így ment, és elindulva a busz belsejébe menet megláttam az egyik ülésen gyerekkori barátnőmet, akivel kb 5 éve nem találkoztam már. Szinte látomásnak tűnt, és tkp most, hogy írom, nem is vagyok biztos benne, hogy tényleg ott  volt...

Bolda eközben folytatta a hányást. 

Én itthon bedőltem az ágyba és kivontam magam a forgalomból.

Anyukám ez idő alatt idejött reggel, utána elvitte Kómit és Rozgát fagyizni a Ledinára, ahol az oviban meglátták Kómi csoporttársait, ezért Kornél ott maradt velük játszani. Anyukám visszatolta Rozgát a Dédihez, majd 11 után visszament Kómiért az oviba, Rozga aludt a babakocsiban, ezért őt ott hagyta a Dédinél addig, majd együtt visszamentek a Dédihez Rozgáért, majd hazajöttek hozzánk. Innen hazament, és hozott nekünk ebédet, aztán eltolta Rozgit a városba babakocsival és kiváltotta a gyógyszereimet, majd visszajöttek hozzánk. Innen Kómival elmentek, hogy elvigyék Lidit sétálni a Dédihez, majd onnan még haza. Szerintem több mint 10 kilómétert gyalogolt 36 fokban.

Bolda délután négykor toppant haza Apával a saját kis lábain, és a kissé még donaldkacsás hangján, altatógázt árasztva magából vigyorogva bekiáltott: hello, megjöttem! Részéről ennyi volt az orrmandula műtét. Semmi se fájt neki, csak egy kicsit a kanül helye, és néha még szólt, hogy "jön a hányás", de már nem jött szerencsére. Olyan stramm kis nő!!! (Visszaemlékezésként: http://oldalbolda.blogspot.hu/search/label/orrmandula%20m%C5%B1t%C3%A9t) Büszke vagyok rá! Hatalmas megkönnyebbülés, hogy a gyerek végre hall! Nyugodtan és csendesen alszik, biztos nem lehetett pihentetően aludnia neki sem abban a hangzavarban, amit csapott alvás címén, most szerintem kezdi kipihenni magát, sokkal jobb fej lett :D

Én még aznap bevettem a két adag antibiotikumot, másnapra már éreztem, hogy megmaradok. A következő napokat is még súlyos elszigetelődésben töltöttük, szájmaszkot használtam továbbra is, nehogy a gyerekeket megfertőzzem.

Ezúton emlékezem meg a penicilin felfedezőjéről, Alexander Flemingről születésnapja alkalmából, ugyanis ő is épp augusztus 6-án született, mint a fiam és épp 100 évvel az én születési évem előtt :)

Nélküle, életemnek ezen a pontján tutira elpatkoltam volna.

 Köszönöm!!!

 

 (http://www.npg.org.uk/collections/search/portraitLarge/mw223754/Alexander-Fleming)

Ha végre itt a nyár...

és meleg az idő, az ember lánya azt hiszi, hogy lesz ideje a kreatív ötletei megvalósítására (három örökmozgó gyerek mellett, akikre a meleg pont olyan hatással van, mint a gázrészecskékre). Kitartóan várom a meleget, mert a festéknek mindenképpen jót tesz, és a következő nagy átalakító projektem az étkezőasztalunk.

Adott egy JOKKMOKK asztal, amihez vettem négy új lábat.

 

 Ez pedig a cél. Az inspirációt a http://www.rusticelementsfurniture.com oldalról kaptam.

 Nincs más dolgom, mint bevarázsolni a régi lábak helyére az újakat, lecsiszolni az egészet, lefesteni fehérre és antikolni.
Chhh mi ez nekem!?

Jó lenne, ha foghatnám a motyót, elvonulnék vele ide:

http://magnoliak.hu/hirek/355-butortunning-katavalkicsi-haz-bloggerevel-.html

Szerencse?

Időről időre találkozom kedves (tényleg kedves) rokonnal, ismerőssel, akik elmondják, hogy micsoda szerencse, hogy  ilyen okosak ezek a gyerekek, hogy tudtam/tudom őket ilyen sokáig szoptatni, és még sorolhatnék sok-sok tényezőt az életemből, ami szerintük szerencse. Ilyenkor általában kedvesen mosolyogva csak annyit mondok: oh, igen! Mondom ezt azért, mert igen, én is örülök neki, hogy ilyen okosak, meg hogy ilyen sokat szopiztak stb. De hogy ez mind pusztán szerencse volna!? Oh, nem! Ez munka, lemondás és küzdelem.

Főleg a szopi.

Az elmúlt hat évben 4,5-et szoptattam és a harmadik gyerekem még nagyon messze van a leszokástól. Két napja volt egy születésnapi buli, ahová nagyon szívesen elmentem volna, de mivel a legkisebb, aki 10 hónapos még szopik és ha megébred éjjel, akkor anya kell neki, nem mentem el. Ja, igen, mert éjjel megébred és szopik is. Holott a fogorvosok szerint az éjszakai szopi árt a fogainak, ezért legkésőbb egy éves korig abba kell hagyni az esti, éjjeli szoptatást. Szerencsére, (mert ez is mekkora szerencse már!) neki még egy foga sincs, így lelkiismeretfurdalás nélkül szopizhat éjjelente. 

Na meg egyébként is, hogy van ez?! Még nem alussza át az éjszakát? Néznek rám sokszor kerek, lesajnáló szemekkel. Erre általában azt válaszolom, hogy nem, de a mi családunkban ez nem is elvárás.

A kórházból tápszer recepttel küldenek haza szinte kivétel nélkül minden babát. Én kidobtam, mert nem voltam hajlandó elfogadni, hogy kételkednek a szoptatási képességeimben. Elhatároztam, hogy az a gyerek szopizni fog és úgy is lett.

Társadalmi elvárás, hogy az éjjeli szopiról mielőbb le kell szoktatni a gyereket. Nálunk nem az és nem is vagyok hajlandó emiatt kellemetlenül érezni magam. 6 éve nem aludtam át egy éjszakát sem, ahhoz képest egész jól tartom magam, nem igaz?! Bizonyítékként csatolok gy képet :D

Ha szoptatni kezdek valahol diszkréten, de nyilvánosan, akkor az emberek totál megborulnak. Nem tudom jobb szóval elírni a reakcióik együttesét. Főleg, ha már két lábon közlekedő gyerekről van szó. Két évest szoptatni!? Az már boszorkányság!

4 hónapos kortól kezdve kéthetente a védőnő, havonta a gyerekorvos (akit egyébként nagyon szeretünk) kérdezgeti, hogy mit eszik, miért nem eszik és hogy-hogy nem eszik!?!? És elmondják minden alkalommal, hogy higgyem el, hogy az anyatej már nem elég a gyereknek, aki 8 hónapos korára megháromszorozta a születési súlyát. Most akkor nekem hisznek, vagy a szemüknek?

Miért van ez a nagy szoptatás- ellenesség? Vagy nem ellenességről van szó, pusztán tudatlanságról? Inkább hitetlenségnek nevezem.

 

Higgyetek az anyákban!

 

Ez nem szerencse kérdése!

Egy poszt Joelnek (madebyjoel.com)

Instant= gyors, azonnal oldódó, kis energiabefektetéssel elérhető

Ha anya kifogy a kreatív pillanatokból, vagy csak túl fáradt ahhoz, hogy gondolkozzon, jól jön pár instant ötlet.

Joel mindig szolgál pár egyszerű, de bármikor kivitelezhető játékkal.

Ma egy papír házsort készítettünk emberkékkel, helikopter leszállópályával.

Ez utóbbit tovább is fejlesztettük. A Medve sajtos dobozra pont jól rá lehet ragasztani a leszállópályát és a doboz maga pedig kiváló hangárt szolgáltat a két gépnek. Az épület sort Bolda már szépen körbe tudta vágni, a ragasztásokat is ő csinálta.

Húsvéti gyerekbarát DIY

 

Szalvéta-, vagy tojástartó WC papír gurigából. Be is lehet festeni, épp arra várok, hogy hazaérkezzenek a kis művészek és megtegyék helyettem. Ha nagyon menő blogger lennék, akkor feltenném a sablont letölthető, nyomtatható formában... Kéritek?

Csócsa a kis kutnyúl

Pár éve (nem röhögni) nagy lelkesedéssel belevágtam egy amigurumi figura horgolásába, a minap megtaláltam a félkész állatot, magyarul néhány lábat, meg egy majdnem fejet, egy másik zacskóból pedig előkerült a teste is.  Gondoltam itt az ideje befejezni szegényt.

A Csócsa névre hallgat, totál genderless és még nem döntötte el mi lesz, ha nagy lesz, de a szíve a helyén!

Mindenes a minimál jegyében

 

Vannak olyan lakások, ahol nincs semmi elől. Nincsenek mütyürök a polcon, nincs kulcs a szekrény szélén, nincs cipő az előszobában, nincs pohár a konyhapulton. Mindig is titkos vágyam volt egy ilyen "steril" környezetben élni, ahol az ember gondolatai szabadon szállhatnak anélkül, hogy beleütköznének egy emlékbe, emocionálisan túlfűtött pillanatokat ébresztő fényképbe, vagy hasra esnének egy papucsban. 

Mondom, mai napig titkos vágyam egy ilyen lakás, de rá kellett jönnöm, hogy nem tudom megvalósítani. Van egy erősebb énem, ami elnyomja ezt az igényt, és ez előveszi a képeket, hogy kiragassza a szekrény oldalára, ledobja a kulcsát a polc szélére, előkotorja a zsebkendőket a fiókból és gondosan jól láthatóan helyezi el, nyitott polcokat vásárol zárt szekrények helyett.

Valószínűsíthetően ez a praktikus énem, aki úgy gondolja, hogy három gyerekkel így egyszerűbb az élet. Saját belső békém érdekében azonban muszáj némi rendezettséget vinnem a káoszba.

Azzal kezdtem, hogy a kreatív cuccaimnak vettem egy GORM polcot hozzá való pótlapokkal.

Megmaradt egy polc, ezt a kaputelefon és a (soha be nem kapcsolt) radiátor közötti holt területen hasznosítottam. Itt szeretném megjegyezni, hogy nem ismerem azokat a nyomós érveket, melyek indokolják a kaputelefon szabad falfelület kellős közepén történő elhelyezését, de ha valakinek van erre vonatkozóan meggyőző adata, érve, statisztikája, fizikai törvényszerűsége, kérem jelezze.

A táskákban tárolható minden olyan fontos dolog, amit egyébként kinn hagynék a polcon. A papírtáskák mindig az adott időszak hangulatának megfelelően változtathatók, ezért most nyuszis és virágos táskát választottam.

Textil konyhai papírtörlő, magyarul konyharuha

Gyerekkoromban ment egy reklám a tévében, ma társadalmi célú hirdetésnek hívnánk, aminek az volt a szlogenje, hogy "nem bántja a szemét... a szemét?!" Nekem sajnos bántja. Azért írom, hogy sajnos, mert sokkal egyszerűbb lenne az életem, ha nem foglalkoznék vele. A magam helyén elég sokat teszek a környezetért, de sokszor úgy érzem, hogy nem eleget. Megesik az is, hogy az ember belefárad. Belefárad abba, hogy takarékoskodjék a természet kincseivel, mert azt látja, hogy körülötte senki nem ezt teszi. Mosható pelenkát használok, minden szemetet préselve teszek a kukába, a szelektív hulladékot külön gyűjtjük és cipeljük a gyűjtőbe és még sorolhatnám (fogom is a későbbiekben), hogy mi mindent teszek meg és mi mindenről mondok le, és amikor felöltöztetem télen mínuszokban a gyereket, meg magamat, fogom a szelektíves zsákunkat, és indulunk vele a gyűjtőbe és azt látom a társasházunk kukái mellett elhaladva, hogy valaki vett egy két méteres állólámpát egy két méteres papírdobozban, amiből kiemelte a lámpát, a papírdobozt pedig beleállította a kukába (:O)!!!???!!!..... olyankor icipici kis porszemnek érzem magam és hiábavalónak minden erőfeszítésem. Lássuk be, aki erre képes, az bármire. Szerencsére mindig megrázom magam és úgy döntök, hogy a lényeg, hogy én érezzem azt, hogy teszek valamit annak érdekében, hogy az ükunokáim se öljék meg egymást egy korty ivóvízért.

Mai témám a konyharuha, ami méltatlan módon kopott ki a mai modern háztartásból.

Régebben rengeteg konyhai papírtörlőt elhasználtam, mert annyira praktikus és egyszerű, ha épp lecsöppent a kakaó, leköpött a baba a padlóra, vagy történt valami hasonló, kisebb malőr. Egy idő után azonban elkezdett zavarni, hogy egy-egy malőrösebb nap után félig tele van vele a szemetes. Elkezdtem azt a módszert alkalmazni, hogy egy konyharuhát tettem ki ezekre az esetekre, de az épp sosem ott volt, ahol lennie kellett volna, hamar koszos lett, nem volt épp helyette másik, követhetetlenné vált, hogy melyik épp az edénytörölgetős és melyik az asztaltörölgetős.
Szerencsére ebben az időben kaptam valakitől egy csomag ilyet. Bevetettem őket a konyhai fronton. Évek óta hibátlanul működik a rendszer. Egy kicsi bibije van, mégpedig az, hogy nem lesznek sehogy sem ismét fehérek, de mint tudjuk: ami nem büdös, az nem koszos, csak foltos, szóval, ha nincs szaga a rongynak, akkor az tiszta, hiába fogta meg a cékla, vagy a kakaó.

mosás: 60 fokon, ecetes öblítéssel (én minden fehéret így mosok), ha nagyon szennyezett a rongy, akkor beáztatom a mosásig.

Figyelmeztetés: pelenkával ne mosd együtt, mert ez mégiscsak a konyha, az meg mégiscsak WC.


A célra tökéletesen megfelel elhasználódott törülköző is, amit fel lehet vágni darabokra, beszegni a szélét és mehet is a menet.

Razziát indítottam a lakásban, hogy milyen szemétforrásokat lehetne még mellőzni. Két hetes taknyos vírusos betegség után vagyunk, tehát adja magát a gondolat: a papírzsebkendőt.
Lássuk találok-e megfelelő puhaságú anyagot!

Szelektíves táska

Évekig küszködtem a szelektív gyűjtéssel, kerestem a számunkra legideálisabb módszert. A körnékünkön 3 gyűjtő is van, de egyik sem olyan, hogy papucsban odaszaladhatnék. Az egyik az ovinál van, oda kocsival viszem, amikor megyek a gyerekekért, a másik a sétaútvonalunkon, oda babakocsival megyek, a harmadik pedig nem messze a háztól, oda gyalog viszem. 

Próbálkoztam azzal, hogy külön dobozokba gyűjtöttem a különféle gyűjtőbe való dolgokat, de nem működött, mert nehézkes volt a dobozok eljuttatása a célhoz. 

Gyűjtöttem külön nylonzacskókba, de azok meg vagy kiszakadtak, vagy eldőltek, vagy túl kicsinek bizonyultak, sehogy se volt jó.

A nagy áttörés akkor jött, amikor kiragasztották a műanyagos gyűjtőre, hogy abba kell dobni a tetrapak dobozt, konzerves dobozt is, ekkor úgy döntöttem, hogy egyben fogom gyűjteni, mert azt a pár kartont, meg üveget ki lehet hamar válogatni.

Varrtam egy nagy, kétrétegű táskát, vászonból, a külsejét, hogy alkalmazkodjon a lakásunk környezetéhez, a belseje pedig leselejtezett zuhanyfüggöny, hogy vízhatlan legyen.

Vihető kézben, vagy vállra is akasztható, össze lehet kötni a füleit és akkor ha fel is borul esetleg akkor sem esik ki belőle semmi.

A hosszú pántjával fel tudom akasztani a babakocsi tolókarjára is.

Hetente egyszer üríti a lakás ura, aki nagyon elégedett a konstrukcióval, könnyen felkapja, leviszi. Sokkal szívesebben csinálja, mint amikor a dobozokat kellett cipelnie.

Farsang 2013

 Mivel töltöttem az elmúlt két-három hetem minden szabad pillanatát? A szabad pillanat fogalmát is szükséges volna tisztázni e kérdés megválaszolásához, mert nyilván egy szabad percem sem volt, csak átcsoportosítottam az alvásra szánt időt.

Kornél cowboy szeretett volna lenni a farsangon. Szerencsém van vele, mert ő az a fajta gyerek, aki egyszer kitalálja, hogy mi lesz és azon már nem változtat. Körbejártam hát a tehenészjelmez témakört, és mivel úgy gondoltam, hogy egyéni megvalósításra sem időm, sem energiám, megpályáztam egy méretben megfelelő weszkó csizmát az egyik licitálós oldalon.Az eladóval történt előzetes egyeztetés után megadtam a megfelelő licitet, majd ő még sem zárta le és tovább folytatódott az aukció. Kicsit begurultam és úgy döntöttem, hogy ennyiből kihozom az egész jelmezt, mint amennyit itt csak a csizmára költöttem volna. Elhatároztam, hogy olyan csizmát fogok csinálni, amit nem lehet kinőni, így ha kedve van, később is felveheti.

Az anyagokat a Zsolnay szobornál levő bőrkellék és táskaboltban túrtam a kilósból.


Csizma: http://www.naptimecrafters.com/2010/11/baby-cowboy-boots-pattern-tutorial.html  Innen merítettem az ihletet. Hátul tépőzárral záródik.

 A pisztolyok a korábban készített "fa"puska elve alapján készültek. Kartonból vágtam ki a mintát, két lapot összeragasztottam. A megrendelő kérésére forgótárasra kellett gyártanom, ezért egy hurkapálcára tűzött kindertojás sárgáját szerkesztettem bele. Tényleg forog, szerintem nagyon menő.

A kalap nagy kihívást jelentett, mert ebből igazán profit szerettem volna készíteni. Ehhez is kapcsolódik egy jó sztori. A licitálós oldalon láttam városon belüli átvétellel felnőtt méretben újonnan, de elég gagyit 1700,- Ft-ért.  Gondoltam, ha nagyon nem tudok megbirkózni a feladattal, akkor jó lesz.
http://www.thismarvelouslife.com/2011/11/how-to-make-a-baby-cowgirl-or-cowboy-hat/  Ez alapján készült a kalap.

 A csizma, a kalap, a mellény és két füstölgő pisztolycső

 Begyűrődött a kis fülecskéje <3 br="">

Kis varázsló, nagy varázsló

Bolda Dumbó lett volna, de szabotálta az ovis farsangot.
Bővebben: coming soon

Autópálya

Betegségünk második hetében,- ez is lehetne e poszt címe. Második hete vagyunk itthon négyesben, 3 beteg gyerek és egy lebetegedett ám gyorsan kigyógyult ANYA. Egy hete én is 39 fokos lázzal ébredtem, de mint megtudtam, egy ANYA ezt nem engedheti meg magának. Eldönthettem hát, hogy ANYA akarok-e lenni, vagy beteg. Egy óra múlva rotyogott az ebéd a tűzhelyen és porszívoztam a lakást a tükörbe néha bele-belepillantva, nő-e már a glóriám (de csak az égnek álló hajamat láttam, hhja, mit nem adnék egy fodrászatban eltöltött két óráért!!)
Aki élt már 3 darab 5,5 év alatti kisgyerekkel 50 négyzetméteren, annak nem kell ecsetelnem ezeket a betegeskedésben eltöltött napjainkat. Lakásunknak újabb vitathatatlan előnyét fedeztem fel: semmiért nem kell túl messzire mennem. Egyiknek zsepi kell, egy lépés és már itt is van, a másiknak bili kell, egy lépés és már itt is a fürdő, a harmadik a zsiráfját akarja, egy lépés és már adom is (szerencsére kettő is van, így a lakás mindkét végében megoldható a zsiráf-logisztika is egy lépésben)

 Az első héten eljátszottunk minden adott lehetőséget: kirakók, társasok, gyurma, vagdosás, ragasztás stb. Egy hét után ezek már nem váltottak ki túl nagy lelkesedést a gyerektársaság után áhítozó ovisokból. Kénytelen voltam mindenféle idiótábbnál idiótább kreatív ötlettel előállni. Itt jegyzem meg, hogy megértettem végre Bartos Erika nénit, aki egy ilyen betegeskedős időszak (torokgyulladás) végén (gyanítom) kínjában leakasztotta a gyerekszoba függönyét, hogy "tudjátokmit? itt a festék, csináljatok vele amit akartok!" Jut eszembe, van is egy darab fehér anyagom, meg egy textilfilcem, ha holnap nagyon mély lesz a hangulat, lehet ,hogy tényleg bedobom.

Pár nappal ezelőtt előkerült 5 darab laminált padlópalló. Ezekből 2 napig bunkiépítészeti képességeinket fejlesztettük, egy napig autójeltőként funkcionáltak, mára azonban végre meglelték valódi küldetésüket. Valószínűleg eleve erre a célra voltak rendeltetve, csak avatatlan módon eddig nem jöttünk rá. Autópálya lett belőlük. Egy duplo jármű épp elfér egy sávban. A megállapodásunk az volt, hogy ők ceruzával berajzolják a vonalakat, én pedig majd alkohol filccel véglegesítem őket. Hatalmas örömmel és buzgósággal láttak munkához egy-egy postapistával (Köszi Ág!!!!!). Mindegyik rajzolta a maga pallóját. Adták egymásnak a tippeket: húzz záróvonalat is, meg parkolt is stb.Kómi javaslata az volt, hogy rajzoljanak zebrát is, Bolda lelkesen helyeselt. Egyszer csak odajön hozzám, hogy adjak neki fekete ceruzát. Kérdezem, hogy miért kell épp fekete, mire ő közli, hogy a szemének. Hogy a minek a szemének??? ,-kérdem elképedve. Hát a zebra szemének!,- vágja rá diadalittasan Bolda, aki egy cuki, kövér zebrát rajzolt a palló közepére.

A parkolókat Kómi rajzolta be, méghozzá így, "P" betűvel együtt!

A buliból Rozga sem maradhatott ki, ezért megágyaztam neki a játékos ládájában. Nagyon élvezte a helyzetet, hogy körülötte forog a világ.

Holnap táblákat kell készítenünk, mert az egy darab behajtani tilos táblácskánk kevésnek bizonyult.

Bákárdikóla 2012

Új év, új remények!

Sokan nem tudják rólam, de most közzé teszem, hogy freecard-okat gyűjtök. Egy időben nagy divat volt, csináltak olyan freecardokat is, ami nem csak marketing célokat szolgált, hanem valóban fel lehetett használni képeslapként is. Több kiló freecard-om van a világ minden tájáról. Néhány darab igen emlékezetes maradt, köztük a évek végén megjelent "FUCK .....(évszám)" sorozat. Az ilyen lapokon a nagy felirat alatt apró betűvel volt felsorolva minden sz@rság (bocsánat: legyen inkább kellemetlen emlék), ami abban az évben Magyarországon megtörtént. Ezekben az időkben szokás volt a barátaimmal, hogy megírtuk a magunk lapját december 31-én egy kávé mellett. Keserédes délutánok voltak ezek, de kétségkívül segítettek feldolgozni az adott évben történt eseményeket és lezárni kellemetlen emlékeket, vagy épp megörökíteni a kellemeseket.

Rájöttem, hogy lelkileg is szükségünk van az új évre. Szükségem van arra, hogy bizonyos dolgokra azt tudjam mondani: áá, ez már tavaly történt, már nem érdekel, már új év van, nem lehet hatással rám az új évben stb. Idén is megírtam magamnak a kis listámat, hihetetlenül mozgalmas év áll mögöttünk, s bár nem minden esemény tűnt a megtörténte idejében jó élménynek, mára pozitív üzenettel gazdagodott. A lényeg, hogy túléltük és ami nem öl meg, az erősít.

Egy jól sikerült szilveszteri buli viszont sosem árt! Fontos, hogy az utolsó emlék az adott évről boldog legyen. 2012-ben ezt az elvárást sikerült teljesítenünk. Nagyon készültünk rá, átrendeztük a lakást, a nagyobbakat elvittük mamázni, a necces szomszédoknak előre szóltunk, Rozgát elaltattam szépen a kis szobában.

Mik egy jó szilveszteri házibuli ismérvei?

1. Jó zene, ami mindenkinek tetszik, szóval lehetőleg olyan barátokat kell találni hozzá, akikkel azonos a zenei ízlésetek.

2. Megfelelőnél jóval nagyobb mennyiségű kaja és pia (vagy nevezzük kellemes innivalónak).

3. Activity,- segít átlendülni a holtpontokon

4. Harsány nevetések

5. Közös éneklések, de kizárólag csakis akkor, amikor már azt hiszed, hogy Robbie-nál szebben énekeled a Feelt!! (Idén egyszerre 10-en gondoltuk így)

6. A legfontosabb úgy érzem azonban mégiscsak az, hogy őszinte rendőri jókívánságokkal nyisd az új esztendőt!

Ezúton is köszönjük az újévi jókívánságait annak a két igen szimpatikus rendőrnek, aki hajnalban megtisztelt minket látogatásával. Elnézést kértek a zavarásért. Elmondták, hogy nagyon sajnálják, hogy itt kell kellemetlenkedniük, hisz maguk is alig találták meg a lakást, hogy hová is kellene becsöngetniük, de ha felhívják őket, akkor ugye muszáj kijönniük. Boldog új esztendőt és további jó szórakozást kívántak.

Hiába, no, az a jó szomszéd, aki kihívja a rendőrséget Szilveszterkor, miközben a közel fél éves lányom boldogan alszik a kisszobában.

Az új év első munkanapján vállammal szorítottam a telefont a fülemhez, hogy beszélhessek a Korményhivatal illetékes szervével, mert december 26-án lejárt a gyásom (nem a Kormányhivatal az illetékes). GYED-re nem vagyok jogosult, mert nem dolgoztam eleget a két legutóbbi gyerek között. Gyest igényelhetek. Havi 28.500,- forintot ér az államnak az itthon végzett munkám,- tudtam meg mindezt miközben egy popsit vakartam ki a kakibol, a másik kezemmel repülőt hajtogattam, a férjem pedig épp azt kérdezte mi lesz ebédre, mialatt a legnagyobb karattyolt valamit a másik fülembe.

Mostantól nincs hobbim, nincsenek új gönceim (nem mintha eddig lettek volna), a gyerek popsija éjjelre is moshatót kap és majd még biztos eszembe jut egy csomó spórolási módszer.

Teljen a 2013 a takarékosság jegyében.