Minden valamit magára adó nőnek kell legyen egy necc harisnyája. A "No photo please!" mondat és mozdulat, a neccvillantás és az áhítatos pasik ajnározásának elfogadását nem lehet elég korán kezdeni.
Építkezni tudni kell.
2011. 06. 13. 13:13 perckor megérett a végleges és visszavonhatatlan elhatározás: Boldát lepattintjuk a szopiról, közöltem vele és a családdal, kértem a férjem támogatását, külön felhívva a figyelmét, hogy ne keltse nekem a lelkiismeretfurdalás.
Okaim:
B teljesen hülyére vett már, órákig ment a szopatás, holott máshol, mással 3 perc alatt aludt el, ha én elmentem itthonról és K altatta el, akkor nem kelt fel hajnali 4-ig. Ha én altattam el, akkor 11kor már visított és onnantól mondjuk óránként, majd hajnal 3-től végleg mellette kellett maradnom és ez azt jelentette, hogy reggelig lógott a csecs a szájába. Most,hogy már kétszer aludt anyuméknál éjjel meg többször is elaludt szó nélkül Kornéllal, úgy döntöttem, hogy akkor ezek szerint már nincs igénye a szopira, csak hozzám ez a képzete társul.
Reggelre úgy ébredtem, mint akin átment az úthenger és pár napja szó szerint gyűlöltem a cickóimat, olyan érzésem volt, mint amikor szabadulni akarsz egy lejárt karszalagtól, szívem szerint lecipzároztam volna őket, csak ne legyenek rajtam, már az sem esett jól, amikor B a szájába vette. Egyszerűen megundorodtam a szoptatástól és tudom, hogy más másképp is ki tudja fejezni B is irányomban azt, amit a szopi nyújtott nekem, én is ki tudom fejezni másképp.
Sajnos biztos, hogy fejnem kell majd, meg egy-két napig nagyon kell figyelnem, mert nem volt meg az a jó kis átmenet, amit Kómival meg lehetett csinálni, B sajnos nem volt hozzá partner. Biztos meg fog viselni mindkettőnket, de hosszú távon ezt tartom jó döntésnek.
Az is közrejátszott, hogy ha megy bölcsibe októbertől, akkor rosszabb lenne neki egyszerre ez a két megvonás, ezért inkább a fokozatosság mellett döntöttem, holott eleinte voltak olyan gondolataim, hogy milyen jó lesz neki, ha még bölcsisen is szopik, hisz az egy plusz, de belegondoltam, hogy ha ezeket az éjszakákat produkálja úgy, hogy nekem másnap a munkahelyemen is helyt kell állnom...
Most a délutáni alvásához felvettem a hátamra, de visított, meg a szuszi sem kellett neki, végül levettem s az ölembe kucorodva szuszival ujjszopizva aludt el, énekeltem neki, majd félálomban, amikor kezdett hátrabicsaklani a fejecskéje, kimászott az ágyába.
Kómi 20 hónapos koráig szopott, B egy hónappal tovább, úgy látszik én ennyire vagyok kalibrálva.
Egy ideig pocsék érzés volt, mert amikor Kómival abbahagytuk, akkor B már a pocakban volt és akkor több indokom volt, ezért most kicsit szaralaknak érztem magam, de egész zökkenőmentesen zajlott a dolog.
Első szopi nélküli elalvásából való ébredése után rögtön felkötöttem és átmentünk cseresznyét szedni a dédihez, ahol bejelentettük ketten együtt az egész családnak, hogy nagylány lett és befejezte a szopizást. Alapvetően szomorkodott kb egy órát, közben egyszer hozta a szusziját és mondta, hogy 'popi", én meg mondtam, hogy hát tudod, hogy már nincs. Aztán feloldódott és többet nem kérdezte.
Esti rutin után puszit adott a fiúknak, bemászott az ágyába, majd amikor látta, hogy leülök a végébe, fogta a szusziját, bemászott az ölembe, felvette a kucorgó pózt, nyikk nélkül végighallgatta az esti énekeket, majd ujjszopizva elaludt fele annyi idő alatt, mint amennyi ideig szopival szokott. Nem volt még csak egy icikepicike pólószaggatás, vagy dekoltázsban nyúlkálás sem.
Éjjelünk:
2:15-kor ébredés (nem 11.kor!!!), akkor átmentem, ölembe vettem, volt egy kis pólórácigálás, meg sírás, kb 10 perc. Ez alatt Kómi mozdulás nélkül horkolva mélyen aludt, meg sem nyekkent, holott B hangja időnként szaggatta a dobhártyámat. De mondom, kb 10 perc volt, aztán egyszer csak mintha elvágták volna abbahagyta és szép lassan álomba szenderült, miközben kimászott az ölemből az ágyra. 2:36-kor már kin voltam.
Utána 5:16-kor átjött hozzánk és bebújt mellém, ismét húzkodta a pólómat, mondtam neki, hogy hát utdja, hogy már nincs szopi, erre rikonyált egy kicsit méltatlankodva, nem nevezném sírásnak, inkább kiabált mérgesen, de ez nem tartott 2 percig sem, fogta a szusziját és sértődötten hozzámdugta a fejét és elaludt, majd még egyszer volt valami ilyesmi, de arra nem is emlékszem konkrétan. Végül fél nyolc körül kelt fel.
Déli alváshoz önként ment az ágyába, az ölembe vettem, de inkább az ágyban akart feküdni, elénekeltem neki a szokásos énekeket, ő meg dugdosta hozzám a kis tappancsait, hogy simogassam, így aludt el.
A fülemen jön ki az anyatej, égnek a cickóim, már-már fáj a mellkasom. A reggel volt a legrosszabb, amikor a gyerek nyafogott a szopiért, én meg mit nem adtam volna érte, szóval nehéz volt kitartani. Aztán lefejtem egy kicsit úgy, hogy ne lássa és odaadtam neki cumisüvegből (sosem ivott cumisüvegből), nagyon örült neki, büszkén mutogatta az apjának, hogy mi kapott.
Második estére annyira súlyos lett a helyzet a mellkasomat illetően, hogy ahogy fordultam ki a gyerekszobából, nekimentem a lökhárítóimmal az ajtófélfának. Hát megálltam röhögés nélkül...
A második este már bele sem mászott az ölembe elalváshoz., csak a lábacskáit dugdosta simizésre. Az éjjelünk nagyon jól alakult, éjfélkor behívott Boldus, de csak egy kis talpsimire vágyott és utána reggel jött csak át hozzám bújni!
Imádom!
Éjféltől reggel hétig aludtam!!!!!!!! Ilyen 4,5 évre nem volt!
A fejővel egyelőre szorosabb barátságot kötöttem, mint szerettem volna, de már tervezgetem a szakítást.
Okaim:
B teljesen hülyére vett már, órákig ment a szopatás, holott máshol, mással 3 perc alatt aludt el, ha én elmentem itthonról és K altatta el, akkor nem kelt fel hajnali 4-ig. Ha én altattam el, akkor 11kor már visított és onnantól mondjuk óránként, majd hajnal 3-től végleg mellette kellett maradnom és ez azt jelentette, hogy reggelig lógott a csecs a szájába. Most,hogy már kétszer aludt anyuméknál éjjel meg többször is elaludt szó nélkül Kornéllal, úgy döntöttem, hogy akkor ezek szerint már nincs igénye a szopira, csak hozzám ez a képzete társul.
Reggelre úgy ébredtem, mint akin átment az úthenger és pár napja szó szerint gyűlöltem a cickóimat, olyan érzésem volt, mint amikor szabadulni akarsz egy lejárt karszalagtól, szívem szerint lecipzároztam volna őket, csak ne legyenek rajtam, már az sem esett jól, amikor B a szájába vette. Egyszerűen megundorodtam a szoptatástól és tudom, hogy más másképp is ki tudja fejezni B is irányomban azt, amit a szopi nyújtott nekem, én is ki tudom fejezni másképp.
Sajnos biztos, hogy fejnem kell majd, meg egy-két napig nagyon kell figyelnem, mert nem volt meg az a jó kis átmenet, amit Kómival meg lehetett csinálni, B sajnos nem volt hozzá partner. Biztos meg fog viselni mindkettőnket, de hosszú távon ezt tartom jó döntésnek.
Az is közrejátszott, hogy ha megy bölcsibe októbertől, akkor rosszabb lenne neki egyszerre ez a két megvonás, ezért inkább a fokozatosság mellett döntöttem, holott eleinte voltak olyan gondolataim, hogy milyen jó lesz neki, ha még bölcsisen is szopik, hisz az egy plusz, de belegondoltam, hogy ha ezeket az éjszakákat produkálja úgy, hogy nekem másnap a munkahelyemen is helyt kell állnom...
Most a délutáni alvásához felvettem a hátamra, de visított, meg a szuszi sem kellett neki, végül levettem s az ölembe kucorodva szuszival ujjszopizva aludt el, énekeltem neki, majd félálomban, amikor kezdett hátrabicsaklani a fejecskéje, kimászott az ágyába.
Kómi 20 hónapos koráig szopott, B egy hónappal tovább, úgy látszik én ennyire vagyok kalibrálva.
Egy ideig pocsék érzés volt, mert amikor Kómival abbahagytuk, akkor B már a pocakban volt és akkor több indokom volt, ezért most kicsit szaralaknak érztem magam, de egész zökkenőmentesen zajlott a dolog.
Első szopi nélküli elalvásából való ébredése után rögtön felkötöttem és átmentünk cseresznyét szedni a dédihez, ahol bejelentettük ketten együtt az egész családnak, hogy nagylány lett és befejezte a szopizást. Alapvetően szomorkodott kb egy órát, közben egyszer hozta a szusziját és mondta, hogy 'popi", én meg mondtam, hogy hát tudod, hogy már nincs. Aztán feloldódott és többet nem kérdezte.
Esti rutin után puszit adott a fiúknak, bemászott az ágyába, majd amikor látta, hogy leülök a végébe, fogta a szusziját, bemászott az ölembe, felvette a kucorgó pózt, nyikk nélkül végighallgatta az esti énekeket, majd ujjszopizva elaludt fele annyi idő alatt, mint amennyi ideig szopival szokott. Nem volt még csak egy icikepicike pólószaggatás, vagy dekoltázsban nyúlkálás sem.
Éjjelünk:
2:15-kor ébredés (nem 11.kor!!!), akkor átmentem, ölembe vettem, volt egy kis pólórácigálás, meg sírás, kb 10 perc. Ez alatt Kómi mozdulás nélkül horkolva mélyen aludt, meg sem nyekkent, holott B hangja időnként szaggatta a dobhártyámat. De mondom, kb 10 perc volt, aztán egyszer csak mintha elvágták volna abbahagyta és szép lassan álomba szenderült, miközben kimászott az ölemből az ágyra. 2:36-kor már kin voltam.
Utána 5:16-kor átjött hozzánk és bebújt mellém, ismét húzkodta a pólómat, mondtam neki, hogy hát utdja, hogy már nincs szopi, erre rikonyált egy kicsit méltatlankodva, nem nevezném sírásnak, inkább kiabált mérgesen, de ez nem tartott 2 percig sem, fogta a szusziját és sértődötten hozzámdugta a fejét és elaludt, majd még egyszer volt valami ilyesmi, de arra nem is emlékszem konkrétan. Végül fél nyolc körül kelt fel.
Déli alváshoz önként ment az ágyába, az ölembe vettem, de inkább az ágyban akart feküdni, elénekeltem neki a szokásos énekeket, ő meg dugdosta hozzám a kis tappancsait, hogy simogassam, így aludt el.
A fülemen jön ki az anyatej, égnek a cickóim, már-már fáj a mellkasom. A reggel volt a legrosszabb, amikor a gyerek nyafogott a szopiért, én meg mit nem adtam volna érte, szóval nehéz volt kitartani. Aztán lefejtem egy kicsit úgy, hogy ne lássa és odaadtam neki cumisüvegből (sosem ivott cumisüvegből), nagyon örült neki, büszkén mutogatta az apjának, hogy mi kapott.
Második estére annyira súlyos lett a helyzet a mellkasomat illetően, hogy ahogy fordultam ki a gyerekszobából, nekimentem a lökhárítóimmal az ajtófélfának. Hát megálltam röhögés nélkül...
A második este már bele sem mászott az ölembe elalváshoz., csak a lábacskáit dugdosta simizésre. Az éjjelünk nagyon jól alakult, éjfélkor behívott Boldus, de csak egy kis talpsimire vágyott és utána reggel jött csak át hozzám bújni!
Imádom!
Éjféltől reggel hétig aludtam!!!!!!!! Ilyen 4,5 évre nem volt!
A fejővel egyelőre szorosabb barátságot kötöttem, mint szerettem volna, de már tervezgetem a szakítást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése