2011. március 12., szombat

Rajztábla problémakör kipipálva



Mégsem kérünk rajztáblát a nyuszitól. Megoldottuk a kérdést ötöd akkora összegből. Épp akciós volt az egyik boltban egy öntapadós tábla, nagy kockázatot vállaltunk vele, kemény 695,- Ft volt két méter hosszú és 45 centi széles darab. Jutott belőle két ajtóra is, a fürdő és a gyerekszoba ajtajára ragasztottam, ezek egymással szemben helyezkednek el és közöttük, alattuk jól tisztítható padlólap van. Boldust a szivacs egyelőre jobban izgatja, de Kómi rögtön birtokba is vette a tábláját és hihetetlenül jókat rajzol, el vagyok ámulva tőle. Elsőként egy napocska családot rajzolt és büszkén mutatta: Ez itt az anyukanapocska, ez az apukanapocska. Majd rámutatott az alattuk elhelyezkedő két kis napocskára: ezek pedig a jótestvérnapocskák, a Kómi és a Bolda.

Amúgy tényleg nagyon jó testvérek, egyre jobban játszanak együtt Kómi kezd rájönni, hogy Bolda használható, Boldus pedig egyre több mindenben partner.
Tegnap este például hatalmas birkózást tartottak a szőnyegen. Bolda néha akkorákat huppant, hogy nekem fájt, de ő csak kacarászott és röhögve futott tovább. A videó eléggé a móka vége felé készült, ki voltak már purcanva.
Szintén tegnap történt, hogy elsétáltunk a Dédihez hármasban. Bolda mostanában anynira nagyon önálló akar lenni, hogy snassz, ha a kezemet kell fognia az utcán. Középre vettük hát őt és a másik oldalról Kómi fogta a kezét. Nagyon édesek voltak, hatalmasakat kacagtak egymásra és egyszer, amikor Boldus rámosolygott Kómira, ő odafordult és csak úgy lenyomott neki egy nagy cuppanós puszit a homlokára.



1 megjegyzés:

  1. Kedves Szilvia,
    ilyen öntapadós rajztáblát keresek 2 éves kislányomnak,de sehol nem találok,kérlek,írd meg, hol sikerült ez megvennetek.
    Nagyon köszönöm előre is! Várom nagyon válaszodat,
    Bernadett (bvarjasi@yahoo.com)

    VálaszTörlés