Orrszívás

A családunk hajlamos a fülgyulladásra, arcüreggyulladásra és egyéb felsőlégúti megbetegedésekre. Nekem kiskoromban rengetegszer felszúrták a fülemet, a "pepsisház" rémképként lebeg a szemem előtt. Ezek vezettek oda, hogy eltökélt kegyetlenséggel szívom a gyerekek orrát a porszívóval, ami nálunk az egyetlen olyan orrszívó, ami ki is szedi a gyerekeim fejéből a trutyit. Tudom, hogy másoknak más fajta is bevált, nekünk nem, nem is akarok vitát nyitni arról, hogy melyik a jobb orrszívó.
Kómi rühellte az orrszívást, illetve rühelli a mai napig, de most már tudja fújni is az orrát, viszont elmúlt 3,5 éves és még egyszer sem volt fülgyulladása, amit ismerve a génjeinket kizárólag saját fegyvertényemnek tudok be,- fegyvernem az orrsziporszi.
Kómival az orrszívás úgy nézett ki, hogy gyermek hozza a párnáját zokogva, leteszi a szőnyegre, lefekszik rá hanyatt, mindezt önként, de zokogva, elhelyezkedik a vigyázállásbanfekvő pózba, majd én fölé térdelek, a lábaimmal szorítom a kezeit a testéhez, egyik kezemmel a fejét tartom, a másikkal szívom az orrát. Bevált a technika, nem túl humánus, de másképp nem ment, mert ha kikapta a kezével az orrából a csövet, vagy kapkodta a fejét ,akkor csak felsértettem vele a nyálkahártyáját és még fájt is neki. Saját bevallása szerint nem fáj neki az orrszívás, csak valami önkéntelen rángatózhatnék jött rá mindig ilyenkor :) Mindig nagy büszkeséggel mutogatta a tégelyt, hogy mi jött ki a fejéből és amint lekapcsoltam a porszívót már röhögött. Ebből gondolom, hogy nem okozott neki traumát az orrszívás, de inkább okozzon egyébként is a porszívó traumát, mint a gyermekfülészet.

Megszületett Boldus, akinek lényegében szintén kb. egy hónapos kora óta szívjuk a nóziját. Ő másfél évig csak feküdt és csendben tartotta az orrát. Amikor Kómi kicsi volt, és hallottam ilyen sztorikat magamban jót kuncogtam, hogy hja persze, hiszi a piszi. Egy-két napja azonban elromlott a helyzet. Már nem hagyja nekem, hogy szívjam.



.
.
.