2010. január 9., szombat

Tojás

Bolda sok tudománya közül egyvalamit nagyon tud: hasonlítani. Két tojás:


A mandulás süti szinte összes hozzávalóját bekevertem már, amikor az utolsó tojás záp volt, és már egy kicsi belecsorgott, amikor észrevettem, úgyhogy a süti végül teljesen elrugaszkodott a receptúrától, de ettől függetlenül jól sikerült. Kómi a szakértők komolyságával, feladata súlyának teljes tudatában kóstolta meg, miközben én remegő térdekkel vártam a kritikát. Az első falatot hosszasan ízlelgette a szájában, majd közölte velem: Jó.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése